Városi hagyományőrzés Egerben: a fertálymesterség
A hagyományőrzés fogalmát általában a falvakkal kapcsoljuk össze, ahol a nép évszázadokon keresztül szinte változatlan keretek közt élte életét Magyarországon, s csak a legújabb időkben kezdtek erősen közelíteni a városi életformához. Városokban ritkán találunk több száz éves tradíciókat. Egy ilyen ritka kivétel a fertálymesterség intézménye, amely valaha az ország több városában ismert volt, de a mai Magyarországon már csak Egerben él.
Eredetéhez vissza kell nyúlnunk egészen a török hódoltság utáni időkig. Míg a történelmi Magyarország középső részét 150 évre foglalta el a török, addig Egert az 1552-es hősies védekezés miatt „csak” 91 évre. 1687-ben szabadult fel a város, és kezdődhetett meg újratelepítése, s közigazgatásának kialakítása. Mivel a török időkben az elfoglalt területek magyar lakosságának nagy része vagy elpusztult, vagy elmenekült, a hódoltság után sok külföldit hívtak be az országba letelepedni. Az ország több városához hasonlóan, az egri polgárság nagy része is német volt, de a mai napig utca- és egyéb nevek őrzik a szerbek, olaszok, vallonok és más nemzetiségek emlékét. Mivel ekkor kevés tisztviselője volt a városnak, minden városrésznek egy-egy köztiszteletben álló polgárt kellett képviseletére megválasztania. Tekintve, hogy ekkor a latin volt a hivatalos nyelv, először decurio-nak, majd magyar megfelelőjével tizedesnek hívták az illetőt. A fallal bekerített városmagot négy részre osztották, s a vezetőiket az egyre több német iparos és kereskedő hatására a negyedmester német megfelelőjével, Viertelmeister-rel illették. Ennek lett az elmagyarosodott alakja a fertálymester. Eger központja egy völgyben fekszik, a falon kívüli elővárosai viszont több esetben dombokra kúsznak fel. Ezeket az elővárosokat hívták német szóval Hochstadtnak, ami idővel hóstya lett. Érdekes módon ezek az elnevezések Egeren kívül csak az erdélyi Kolozsvárott (Cluj/Klausenburg) maradtak fenn napjainkig, aminek szintén jelentős német népessége volt.
A fertálymestereket eleinte a polgárok választották, s mindenki csak egy évig tölthette be a hivatalt, de néhány év elteltével a korábbi fertálymesterek gyűlésükön, a suttogón már maguk döntötték el, hogy a körzetben lakó polgárok közül ki lenne érdemes a hivatalra a következő évben. Nem csak fedhetetlen erkölcsűnek kellett lennie az illetőnek, de jómódú, saját házzal rendelkezőnek is, mert tevékenységéért alig kapott valami fizetést, sőt bizonyos, hivatalával járó költségeket neki kellett viselnie. (Például a beiktatást sokszor egynapos vendéglátás – trakta – követte.)
Hamarosan külsőségeiben is kialakultak azok a szokások, amik a fertálymesterek megválasztásával, viseletükkel stb. kapcsolatban a mai napig élnek. Az új fertálymesterek minden évben február 9-én, Szt. Apollónia napján tettek esküt a városházán, miután előtte szentmisén vettek részt a főszékesegyházban, s onnan ünnepi rendben vonultak át a polgármester elé. Legjellemzőbb viseletük a „százráncú” köpeny volt (alja 6 méter kerületű volt), kívülről fekete posztó, belül piros bélés. Kezdettől jellegzetes tartozék volt a másfél méter hosszú bot, melybe minden új fertálymester belevésette nevét és hivatali évét. Ez a bot, amit szalagok is díszítettek, nem csak ceremoniális kellék volt, de büntetéseknél hasznos kézi eszköz is. A fertálymesternek ugyanis kötelessége volt negyede jó erkölcseire vigyáznia, az éjjeli randalírozókat, részegeskedőket, káromkodókat, utcán pipázókat akár helyben testileg megfenyíthették botjukkal, de a városi hatóságok elé is vihették őket.
Ezektől azonban fontosabb feladataik is voltak. Az akkor még gyakori tűzvészek miatt minden háznál ellenőrizniük kellett a tűzrendészeti szabályok betartását, hogy például minden ház előtt legyen mindig egy hordó víz. Ellenőrizték a házak tisztaságát is, az adók megfizetését, kihirdették körzetükben az új rendeleteket. A XVIII. században még minden város a maga életét élte eltérő, saját szabályok szerint. Egerben még 1805-ben és 1810-ben is részletesen szabályozta a város a fertálymesterek jogait és kötelességeit. Az 1830-40-es években azonban egységes országos önkormányzati törvények jelentek meg, s ettől kezdve a fertálymesterek feladatainak jelentős része a köztisztviselőkre szállt át, s a fertálymesterség egyre inkább mint régi szokás, a hagyomány ápolása maradt meg. Jóllehet egyre kevesebb joggal rendelkeztek, mégis egyre vonzóbb lett a fertálymesteri hivatal a XIX. század második felében. Főpapok, orvosok, ügyvédek mellett iparosokat, kereskedőket, földműveseket is találhatunk soraikban, így a társadalmi osztályok közötti válaszfalak lebontásának is szép példája lett a fertálymesterség.
A XIX. század közepétől feljegyzéseket vezettek a fertálymesterek, így a várostörténet tanulmányozását is megkönnyítették az utókor számára. Egyre inkább a negyedek szószólóivá váltak a város vezetése előtt, de a lakosság körében végzett népnevelő, léleknemesítő tevékenységük is jelentős maradt. Meglepve olvassa az ember, hogy már az 1930-as évek elején is gondot fordítottak arra, hogy a lakosok ismerjék a város értékeit, művészeti emlékeit, s hogy a városba látogató vendégekkel udvariasan, vendégszeretettel foglalkozzanak.
A második világháború után, mint oly sok hagyományt, a fertálymesterséget is megszüntették a kommunista vezetők. A testület újraszervezésére csak 1996-ban került sor. Az évszázadok során egyre szaporodó városnegyedekből ma már 16 van, így minden évben ennyi új fertálymestert választanak, akik továbbra is csak egy évig maradnak hivatalban, de halálukig a testület tagjai maradnak. Ezáltal a fertálymesteri testület mára talán Eger legnagyobb civil szervezete lett. A városban működik egy Lokálpatrióta Egylet is és a két szervezet tagsága között nagy az átfedés. Talán érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi helyhatósági választás során Eger volt az ország egyetlen olyan nagyobb városa, ahol nem valamelyik politikai párt jelöltjét választották meg polgármesternek, hanem egy lokálpatriótát, aki a fertálymesteri testületnek is tagja, mint korábbi fertálymester.
A tizenhat hivatalban lévő fertálymester egyre több rendezvényre kap hivatalos meghívást, s remélhetőleg nem csak szép viseletük, hanem megbecsültségük okán is. Botjuk ugyan megszelídült, róla a korábbi fertálymesterek neveit mutató szalagok lógnak, de igyekeznek körzetükben rendet tartani, és egyre inkább az a törekvésük, hogy ne csak a hagyományok ápolásának eleven példái legyenek, hanem városrészük polgárai és a városvezetés között összekötő kapocsként működjenek.
(Megjelent: Most Magyarul! – Hongarije Magazine (negyedévente megjelenő kétnyelvű folyóirat), Haarlem, Hollandia, 2008. március, 12-13. o.)
További információ a fertálymesterséggel kapcsolatban:
www.fertalymesterek.hu