VIRÁGOS EGERÉRT, SZÉP KÖRNYEZETÉRT VERSENY 2018

A Városgondozás Eger Kft. együttműködve a Csákó – Szt. István negyed – fertálymestereivel pályázatot nyújt be a „VIRÁGOS EGERÉRT, SZÉP KÖRNYEZETÉRT VERSENY 2018” kiírásra.

2014-ben valósult meg az Ív, Tinódi, Bajza utcák által határolt közterületen a Szt. István park a Haranglábbal. Ennek következtében egy szép közösségi tér alakult ki. Ezt a területet közösen tartjuk rendben. A bokrok vágását, fűnyírást a Városgondozás Eger Kft végzi, a Harangláb körüli virágok ültetését, gondozását, locsolását a fertálymesterek. Három éven keresztül, évente 600-800 tő egynyári virágot ültettek el a fertálymesterek a Harangláb köré, melyet egy kertész felajánlása alapján tudtak megvalósítani. 2017 őszén a Városgondozási Eger Kft. biztosított 600 tő levendulát és ezt ültették ki a fertálymesterek. Ennek folyamatos gondozást is ők végzik. Úgy gondoljuk, hogy közös összefogásunk eredménye ez a szép közösségi park, melyet mind többen és többen fedeznek fel és vesznek igénybe.

A pályázat anyagában szereplő képek

Ez a tevékenység nem öncélú, városnegyedünknek szeretnénk ezzel szolgálni. Eger városa és az itt élő lakosság is büszke lehet erre a megújult, meghitt térre.

Nem mindennapi eset, hogy egy gazdasági társaság és egy civil szervezet összefogásával jött létre ez a szép, gondozott park.

Ezért gondoltunk arra, hogy közösen pályázunk.
Várjuk pályázatunk elbírálását.

Eger, 2018. 06. 25.
Városgondozás Eger Kft.
Szt. István negyed fertálymesterei